Gyakorlatok, csoportos játékok tantárgyak tanításához/tanulásához

Bevezetőképpen

Igényünk arra, hogy játszhassunk, tapasztalatom szerint sem az életkor előrehaladtával, sem a hétköznapok szín- és fényvesztő rutinjában nem csillapodik. Az elmúlt tíz évben sok-sok általános és középiskolában játszottam tanítókkal, tanárokkal, illetve oktatási rendszerünk minden szintjén találkozhattam szellemi felfrissülésre, tanulásra vágyó nevelőkkel, akik főképp a kommunikációs és/vagy a drámajátékokban vélték megtalálni a lehetőséget a megújulásra. Általában olyan pedagógusok ők, akik a tantervi reformsorozatok és a megélhetési harcok idegőrlő bizonytalanságai közepette is szeretnének tanítványaiknak élményt nyújtani a tanórákon, nem csupán "tananyagot". Azért tiszteletre méltó ez az igény, mert az iskolapadokban egymás mögött ülő diákoknak előadni az adott tételt, azután írásbeli vagy szóbeli felelet alakjában számon kérni (ezt ismételni nap mint nap), sokkal kevesebb energiát és felkészülést igényel, mint a tanterv és a tanmenet “deviáns” módosításaival, esetleg az iskola belső szokásaival harcba szállva, tanítványainkat újra és újra meglepve, tudatosan szervezett csoportos játékok keretei között tanítani. Deklarálja ugyan minden általam ismert tanterv - a NAT, az új kerettantervek, de még a régi "Tanterv és utasítás" is - hogy alkalmazzunk játékos formákat, de mind a tananyag terjedelme, mind a tantervek felépítése azt sugallja, hogy a lehető leggyorsabban, rohanvást törjünk át a megtanítandók dzsungelén. Az a követelményrendszer pedig, amelyik felülről lefelé “kívánja meg” óvodapedagógustól-óvodástól, tanítótól/tanártól és tanulóktól, hogy éppen az adott iskolához/egyetemhez legyen elég tudása a felvételizőnek, teljesíthetetlen feladat elé állítja az oktatókat. Aki tehát pl. középiskolai tanárként meg akar felelni a vázolt szorító körülményeknek, és mégis játszani akar a tanóráin, annak sok energiát felemésztő munkával ki kell találnia az adott tananyaghoz alkalmas kereteket, témát, gyakorlatot, munkaformát, ráadásul ügyelnie kell arra, hogy rövidtávon is mérhető eredményeket produkáljon. A tanulók szüleit ugyanis - amennyire ez általam látható - inkább az érdekli, hogy milyen egy iskolának a számokban is kifejezhető felvételi statisztikája, mint az, hogy mennyire volt emberi a tanár-diák kommunikációs viszony, és hogy rövidebb/hosszabb távon mi a hozadéka az alkalmazott csoportos játéknak. Valahogyan azt is fel kell tehát mutatnunk, hogy nem kevésbé eredményesek, és nem csupán időrablók a drámajátékos módszerek és/vagy a tanórára bevitt játékos gyakorlatok. Ezért is üdvözlendők azok a segédletek, amelyek a Drámapedagógiai Magazinban vagy a Társaság egyéb kiadványaiban megjelennek.

Tanfolyamaimon azonban gyakran kellett azzal szembesülnöm, hogy olyan kiadványokat keresnek tanítók/tanárok, amelyek kifejezetten az ő tantárgyuk oktatásához nyújtanak segítséget játékok leírásával, tematikus csoportosításával, szintek jelölésével, javaslattal és ellenjavallattal (milyen csoportnak/osztálynak ajánlható és milyennek nem). Ez nem azt jelenti, hogy nincsenek olyan gyűjtemények, amelyek az ún. tantárgyi drámajátékokkal foglalkoznak (ilyen céllal készült pl. a Vegyede sorozat egy-egy kiadványa), és nem is arról van szó, hogy a tanárok nem találtak már ki maguknak egy csomó saját használatú játékot. Az eddigiekből azonban kikövetkeztethető, hogy szükség lenne egy olyan gyűjteményre is, amelyik kiszolgálja a mindennapi munkájában lelkiismeretes, ezáltal folyton időzavarban lévő tanítót/tanárt, aki egy-egy adott tantárgyi témához keresve játékot nem óhajtja minden tanóra előtt szét- majd a végén összerakni a tantermet, mert erre rámennek a tanórák közötti szünetek, és sokasodnak a konfliktusok a kollégákkal, sőt a takarítókkal is. Sajnos több általános és középiskola nincs olyan helyzetben, hogy külön termet tudna biztosítani a játékhoz, sőt, minél jobban fut a szekere manapság egy oktatási intézménynek, annál kevesebb a még felhasználható terme. Ezen - inkább gyakorlatias, mint elméleti, nem általánosít(hat)ó - megjegyzések után következzen hat, középiskolai magyar nyelv, illetve irodalom órában hasznosítható (a tananyag feldolgozását segítő) játék.

*

Általában olyan készségfejlesztő gyakorlatok ezek, amelyek akkor is elérik a céljukat, ha csupán unaloműzésre használjuk őket. A közölt célok azonban jelzik, hogy többről - és másról is - szó van. Rendszerint a tanórák elején érdemes kísérletezni velük, összeszedhető így a figyelem a további munkához, és erős, karakteres kezdést adhat az órának. (A játékok “tesztelése” a győri Egészségügyi Szakközépiskolában, a Révai Miklós Gimnázium magyar nyelv és irodalom óráin és a révais színköri csoportoknál történt.)

*

Az alaphelyzet tehát: a tanterembe lépve megkérjük a tanulókat, hogy álljanak fel (szálljanak ki a padból), rendeződjenek (szokás szerint) hat oszlopba, és játsszanak velünk. Közölhetjük, hogy nem túl könnyű készségfejlesztő gyakorlatot hoztunk, nem mindenkinek szokott hibátlanul sikerülni. Hívjuk fel a figyelmet a légzéstechnikára és az artikulációra! Ha pontosan szeretnénk valamit visszakapni, akkor előbb mutassuk meg, hogyan képzeltük el! (Hibátlannak és virtuóznak kell lennie ennek a bemutatónak!) Amit és ahogyan mondunk, előre gondoljuk végig alaposan, a mechanikus részeket gyakoroljuk be úgy, hogy MI ne tévesszük el! Azután nagyon határozottan, de minden görcsösség nélkül vezessük a játékot - mindig elég időt adva a gyerekeknek arra, hogy megérthessék, mit kívánunk tőlük. A kis lépések elvét alkalmazzuk, egyre nehezedő gyakorlatot kínáljunk, a végén valamilyen (tréfás?) csattanóval.

 

 

 

  1. Gyakorlatok, csoportos játékok a magyar nyelv tantárgy tanításához középiskolában

(Játékok a magyar ábécével)

 

Csoport: 8-9-10. évfolyamos középiskolai tanulók; egész osztály; a csoportosítás

lehetőségei: 2-szer 3 oszlop (felezés); 3-szor 2 oszlop; 6-szor 1 oszlop; egyéb…

Cél: - a magyar ábécének és a betűrendnek a szokott mechanizmusoktól

eltérő, kevésbé unalmas megtanulása, gyakorlása,

Tér: osztályterem, a tanulók (a szokásos módon) oszlopokban, illetve sorokban

egymás mögött/mellett állnak háromszor két oszlopban; a tanár szemben

áll a gyerekekkel úgy, hogy minél többen lássák.

Idő: a tanóra eleje (a játékkedv és a sikerélmény függvényében 5-25 perc).

  1. légzés és artikuláció

A játék vezetése (a tanár kérései):

a, á, bé, cé. (A tanulók ismétlik. Kézzel intve mintegy vezényelhetjük a

“belépést”. Lassan kezdjük, később gyorsulhat a szövegmondás.)

 

  1. kánon-játék

A játék vezetése (a tanár kérései):

a, á, bé, cé, csé, dé, dzé, dzsé, e, é, ef, gé, gyé, há, i, í, jé, ká, el,

a, á, bé, cé, csé, dé, dzé, dzsé, e, é, ef, gé, gyé, há, i,

 

ej, em, en, eny, o, ó, ö, ő, pé, kú, er, es, esz, té, tyé, u, ú, ü, ű, vé,

í, jé, ká, el, ej, em, en, eny, o, ó, ö, ő, pé, kú, er, es, esz, té, tyé

 

duplawé, iksz, ipszilon, zé, zsé

ú, ü, ű, vé, duplawé, iksz, ipszilon, zé, zsé.

(Ha sikerült, cserével mehetünk tovább.)

 

  1. taps a magánhangzók kimondásakor

A játék vezetése (a tanár kérései):

 

  1. a magas (palatális) és a mély (veláris) magánhangzók megkülönböztetése: taps és dobbantás

A játék vezetése (a tanár kérései):

A gyakorlat sokféle módon tovább vihető, lehet játszani a hangerővel, a hangszínekkel, a tempóval, a mozdulatokkal, az arcjátékkal (bizonyos hangokhoz rögzítünk arckifejezéseket), és természetesen a hangok különböző tulajdonságaival, zöngés és zöngétlen mássalhangzókkal, felpattanó zárhangokkal, affrikátákkal, stb.

 

 

  1. Gyakorlatok, csoportos játékok a magyar irodalom tantárgy tanításához középiskolában

(Játékok strófaszerkezetes, időmértékes versekkel)

Csoport: 8-9-10. évfolyamos középiskolai tanulók; egész osztály; a

csoportosítás lehetőségei: 2-szer 3 oszlop (felezés); 3-szor 2 oszlop; 6-

szor 1 oszlop; egyéb…

Cél: - időmértékes (antik) strófáknak a szokott mechanizmusoktól eltérő,

kevésbé unalmas megtanulása, gyakorlása (itt nem cél a ritmikai

egységek nevének tudatosítása)

Téma: egy disztichon és egy szapphói strófa megtanulása és skandálása

A kiválasztott memoriterek: Anakreón: Gyűlölöm (Radnóti Miklós fordítása);

Szapphó: Úgy tünik nékem… (Devecseri Gábor);

Megjegyzés: Többféleképpen nekiindulhatunk az időmértékes strófaszerkezetek megtanításának, pl. kis darabkákból összerakhatjuk, vagy az egészből lebonthatjuk az adódó ritmikai egységeket. A kettő kombinációját javaslom oly módon, hogy a tanuló előbb kapja meg a verset a hozzá tartozó zenei élménnyel (hangsúlyozom, váljon vérévé az adott ritmus, ne okozzon gondot számára a skandálás!), azután mutassuk meg (és definiáljuk) a legkisebbtől a legnagyobbig a ritmikai egységeket: mora, rövid és hosszú szótag, versláb, kolón (ritmikai tömb), hexameter, pentameter, disztichon, ionicus a minore, alkaioszi sorok, szapphói sor, adoniszi sor, aszklepiádeszi sorok, glükoni kolón…

A kiválasztott versek mindegyike olyan zenei megoldásokat alkalmaz, amelyhez egyszerűen, normális ritmusérzékkel közelíthetünk anélkül, hogy magyarázni kellene, mitől zenei. (Ezt persze azért még megtehetjük.) Az Anakreón-vers disztichonban íródott, Szapphóé szapphói strófában. Ezeket a fogalmakat ebben a játékban nem kell megtanítani.

Tér: osztályterem, a tanulók (a szokásos módon) oszlopokban, illetve sorokban

egymás mögött/mellett állnak háromszor két oszlopban; a tanár szemben

áll a gyerekekkel úgy, hogy minél többen lássák.

Idő: a tanóra eleje (a játékkedv és a sikerélmény függvényében 5-25 perc).

 

  1. Anakreón: Gyűlölöm (Radnóti Miklós fordítása)

A játék vezetése (a tanár kérései):

(A tanterembe lépve megkérjük a tanulókat, hogy álljanak fel, rendeződjenek hat oszlopba, és játsszanak velünk.)

  1. Szapphó: Úgy tünik nékem… (Devecseri Gábor fordítása)

A játék vezetése (a tanár kérései):