Őrködés
drámaóra-tervezet
Wenczel Imre
Csoport:
13-15 éves, 15-20 fõs (fél) osztály.
Az óra eredetileg a győri Révai Miklós Gimnázium 9.
F osztályának készült. Ez a drámajátékban már nem járatlan csoport tananyagként
foglalkozott a görög mitológiával, olvasta Szophoklész Antigoné című
tragédiáját, tanítási drámaórákon is játszhatott az olümposzi istenekről,
Orpheusz és Eurüdikéről, a trójai és a thébai mondakörről.
Tér:
A drámajátékra alkalmas osztályterem kellő nagyságú üres térrel.
Idő:
Kb. kétszer 45 perc.
Eszközök: Falra (táblára) rögzíthető karton, vastag filc (vagy iskolai tábla és
kréta); egyszerű rajz (térkép) “Thébai városáról”; egy rongybaba és egy akkora
szürke lepel, amekkora azt eltakarhatja; a hangulatok kialakításában fények,
zenei aláfestés, illetve zenei háttér segíthet (pl. az Amadinda ütőegyüttes
valamelyik produkciójának részletei).
Tanítási terület: A thébai mondakör, Szophoklész Antigoné c. drámája,
munkahely és magánélet konfliktusai, az állásunkból fakadó kényszertevékenység,
erkölcsi dilemmák.
Cél:
A gyerekek saját élettapasztalatainak mozgósítása és a sztereotípiák
felülvizsgálata az adott témával kapcsolatban.
Téma:
A város ellen lázadó Polüneikészt Kreón (a város ura) szigorú parancsa ellenére
eltemeti Antigoné. Az őr az
állásával – sőt, talán az életével – játszik, amikor azon tűnődik: elfogja-e
Antigonét, vagy futni hagyja.
Fókusz:
1.
Mi befolyásolja
az Őrt a döntésében, amikor elfogja Antigonét, és átadja a testvérét eltemető
lányt az igazságszolgáltatásnak (ezzel a halálba taszítja)?
1.
Milyen
következményei lettek volna annak, ha másképp dönt az őr (pl. futni hagyja Antigonét)?
A történet
Előzmények (részben ismert, részben egyeztetendő a gyerekekkel): Thébai városállamban néhány napja fejeződött
be csupán az a szörnyű háború, amelyben egy testvérpár (Polüneikész és
Eteoklész) harcolt egymással a trónért. Õk egymás kezétől estek el,
Kreón most a király, aki minden áron rendet akar tartani a városállamban.
Halállal bünteti azokat, akik rendeleteinek nem engedelmeskednek. A város immár
a béke képét mutatja, az emberek élik hétköznapi életüket. Egyetlen szörnyűségről
keringenek a pletykák: Polüneikész ott fekszik temetetlenül a város kapuja
mellett, Kreón megtiltotta az eltemetését; a már oszladozó hullát dögevők
marcangolják. A bűzlő tetemet emiatt is őriztetni kell, de az a hír is járja,
hogy Antigoné Kreón szigorú parancsa ellenére titokban el akarja temetni a
testvérét.
A háború után egyébként sok család
éhezik, többeknek nincs lakása. Azoknak persze nem kell keseregniük, akik végig
Kreónnal, az új királlyal együtt harcoltak a háborúban, és most is hívei. Főleg
a testőrség tagjainak és azok családjainak van mit aprítani a tejbe.
A játékban lezajló történet: Részben tisztelik (többen szeretik), részben rettegik a városban Kreón
kedvencét, az 1. számú őrség parancsnokát. (Mindenki csak „ a Parancsnok”-ként
ismeri.) A parancsnok állandó konfliktushelyzetben él, mert intézkedéseivel,
melyekkel Kreónt szolgálja, legtöbben nem értenek egyet. (Családja
szemrehányásokkal illeti, barátai hidegen fogadják a közös sörözgetéseken, néha
még a saját beosztottjai is lázonganak ellene, többször rémálmai vannak.)
A pletyka – miszerint Kreón rokona,
Antigoné el akarja temetni Polüneikészt – egyre jobban idegesíti a
parancsnokot, különösen, mert őt és csoportját bízta meg Kreón a bűzlő halott őrzésével.
Elérkezik a pillanat, amikor
döntenie kell: elfogja és ezzel a halálba taszítja az ártatlan Antigonét, vagy
fellázad Kreón ellen, esetleg kilép a szolgálatból, netán szemet huny Antigoné
tette fölött, és úgy tesz, mintha nem látta volna, ki temette el
Polüneikészt...
Az óra másképp indul és szerveződik akkor, ha a
gyerekek nem ismerik a történetet. Esetünkben olvasták Szophoklész Antigonéját.
I. Kontextusépítő szakasz
Tanári
narráció (a fenti Előzmények rovatban írtaknak megfelelően)
Nagy szerep jutott a király katonáinak, főleg az őrségnek
abban az ókori görög városban, amelyben a rendet és békét Kreón katonái és őrei
biztosították hatalmas harcok után.
A Thébai nevű városállamban néhány napja fejeződött be
csupán az a szörnyű háború (a városállam stilizált képe – térképe – a falon),
amelyben egy testvérpár (Polüneikész és Eteoklész) harcolt egymással a trónért.
Mint tudjuk, õk egymás kezétől estek el, Kreón lett a király, aki
mindenképpen rendet akart csinálni és azt fönntartani a városállamban. Halállal
bünteti azokat, akik rendeleteinek nem engedelmeskednek.
Azt is tudjuk, hogy az immár halott fiúk két lánytestvére is
ebben a városban él, az egyiküket Antigonénak hívják, a másikat Iszménének.
Kreón, az új uralkodó kihirdettette, hogy a város ellen támadó Polüneikész
holttestét nem temetheti el senki. Õ tehát most is ott fekszik
temetetlenül, dögmadarak és rovarok táplálékaként. Ezért is őrizni kell, de
amiatt is, mert – a városi pletykák szerint – Antigoné elhatározta, hogy akár
az élete árán is eltemeti Polüneikészt. Ebben talán még cinkostársai is
akadnak.
A háború után egyébként sok család éhezik, többeknek nincs
lakása. Azoknak persze nem kell keseregniük, akik végig Kreónnal, az új
királlyal együtt harcoltak a háborúban. Főleg a testőrség tagjainak és azok
családjainak van mit aprítani a tejbe.
A tanár elindítja a játékot, bevonja
a gyerekeket egy szituációba, melynek közösen meghatározzák a terét, az időpontját,
a lehetséges szerepeket.
Amit a tanár a játszóknak mond, azt idézőjelbe
tettük. A konvenciókat és a hozzá tartozó információt kiemeltük.
Térmeghatározás
“Legyen ez a terület Thébai város főtere!
Hogy a városban hol helyezkedik el, látható a rajzon.”
Térkép a
falon
(A város képe fikció; a térképet az
órát megelőzően a tanár készítette el.)
Állókép 1.
“Tegyük fel, hogy Thébai város főterén
vagyunk kereskedők, járókelők, rabszolgák, gazdagok és szegények, katonák...
Kik lehettek még a téren egy hétköznap délutánján? Ha elhatároztátok, hogy kik
lesztek, helyezkedjetek el a téren, és álljatok be valamilyen általatok
elképzelt szituációba állóképben!
Mit mondanál az adott pillanatban és
szerepben?”
Állókép 2.
“Szolgálaton kívül, civilként arra
jön az 1-es számú őrség parancsnoka, Kreón kedvence, aki két dologról híres: 1.
akkor is teljesíti Kreón parancsát, ha nem ért vele egyet; 2. vagyonát sem
kímélve segít az embereknek, amikor csak teheti. Hogyan változik az előbbi
állókép a főtérre érkezésekor?”
Gondolatkövetés
“Mit gondolsz most az adott
szerepben és szituációban?”
Állókép 3.
“Elment a parancsnok. Mit mondanál a
beszélgetőtársadnak?”
A teljes
csoportot megmozgató szerepjáték – a bonyodalom bevezetése
“Mozdítsuk meg ezt az állóképet, és
miközben élitek az adott szerepben az életeteket, pletykáljatok arról, ami a
városban jelenleg a legérdekesebb vagy legfontosabb téma lehet!”
II. Narratív szakasz (a krízishez vezető folyamat)
Narráció
Azt az őrparancsnokot, akit mindenki
csak „ a Parancsnok” néven emleget, nagyon kedveli Kreón, mert intelligens, erős
akaratú, jó harcos, és mindig számíthat a király arra, hogy teljesíti a
parancsát. Ugyanakkor az ÕR szeretné, ha az emberek is megbecsülnék és
szeretnék a városban, ezért akár a vagyonát sem kímélve igyekszik segíteni,
ahol tud.
Kiscsoportos
improvizáció
(Kérdés: Hogyan szembesül a
Parancsnok a munkahelyi és a civil létéből adódó konfliktusokkal?)
“Készítsetek négy csoportban egy-egy
jelenetet a Parancsnok életének néhány percéről!”
1. csoport
“Játsszunk el egy jelenetet arról,
hogy a Parancsnok nem ért egyet a kiadott paranccsal, a társai is nagyon
húzódoznak a parancs teljesítésétől, de õ meggyőzi őket róla, hogy mégis
teljesíteni kell a parancsot.”
2. csoport
“Játsszunk el egy jelenetet arról,
hogy a Parancsnoknak magyarázkodnia kell otthon, a családja körében, mert olyan
parancsot teljesített, amellyel sem õ, sem a családja nem értett egyet!
Milyen érvei vannak?”
3. csoport
“Játsszunk el egy jelenetet arról,
hogy barátai, katonatársai között fagyos légkör fogadja, amikor megérkezik a
közös sörözésre. Egy idő után magyarázatot kér a barátaitól a fogadtatás
miatt.”
4. csoport
“Játsszunk el egy jelenetet arról,
amikor a különlegesen nehéz feladat teljesítéséért magas jutalomban részesül a
Parancsnok, ezt Kreón maga adja át.”
III. A fő probléma (krízishelyzet)
Tanári
narráció, egyeztetések, szorító körülmények
“A jelenetekből látható, hogy az őrnek
egyre tarthatatlanabb a helyzete. Kreón teljesíthetetlen parancsai és magánéleti
problémái között vergődik. Ugyanakkor fontos az állása, mert csak így
biztosíthatja családjának és magának az anyagi jólétet.
A Parancsnok azt a feladatot kapja
Kreóntól, hogy szervezze meg Polüneikész 24 órás, folyamatos őrzését!”
Hogyan reagálhat erre a Parancsnok?
(Beszélgetés, riportkészítés, esetleg
maszkok használata; készíthetők jelenetek is, vagy naplórészleteket írhatunk.)
Lehetőségek:
1.
Megszervezi az
őrséget. (Hogyan?)
2.
Megpróbálja
meggyőzni Kreónt, hogy nem jó ez így.
3.
Beadja
lemondását, és kilép a szolgálatból.
4.
Milyen lehetősége
van még?
Fórum-színház
Vagy:
1. a tanár szerepben: Kreón, a gyerekek
által felkészített szereplő: a Parancsnok;
2. két csoport készít fel egy-egy
szereplőt: Kreónt és a „ Parancsnokot”.
“Tegyük fel, hogy a szorító
körülmények hatására kétségbeesett lépésre szánja el magát a parancsok:
Megpróbálja meggyőzni Kreónt, hogy nem szabad ilyen parancsot kiadnia, mert
szörnyű következményei lehetnek.”
A vita lehetséges végeredménye:
1.
Ha a tanár
Kreón, semmiképpen nem enged, addig szorítja az őrt, amíg bele nem egyezik,
hogy őrzi Polüneikészt, annak esetleges eltemetőjét élve elfogja és bekíséri.
2.
Ha a gyerekek
készítik fel mindkét szereplőt, más eredménye is lehet a vitának: pl. felmond
az őr; Kreón belátja tévedését, stb. Ha felmond az Őr, annak (anyagi, és egyéb)
következményei vannak a családjára és önmagára nézve, ezután érdemes arról
játszani.
Az új kérdés így az lehet: Milyen következményei lehetnek annak, ha az Őr
megpróbál kilépni az állásából? Ez azt is jelenti, hogy itt megváltozhat
az óra második fókusza.
Az első változatot figyelembe véve a
következőképpen folytatódhat a játék:
Játékos
szimuláció
“A pletykák és eddigi tapasztalatai
nyomán az ÕR arra számít, hogy valószínűleg többen is el akarják majd
temetni Polüneikészt. Tegyük fel, hogy abban a játékban, amelyet kínálok, ölhet
is az ÕR! Játsszuk el így az őrködést! Itt ez a bábu.” (A tanár a terem
egyik sarkába helyezi.) “Le kellene takarni ezzel a lepellel, mintha
Polüneikész tetemét takarná be valaki földdel. Mindannyian álljatok a teremnek
az ellentétes sarkába, és próbáljatok meg eljutni a bábuig! Kézről kézre
adogathatjátok a leplet, ha valaki elbukott a próbálkozásával, akkor átveheti
tőle más a leplet. Ne felejtsétek el, hogy közben ott az őr, aki nagyon jól
hall, és minden mozgást észre vesz. Ha a legkisebb hangot is meghallja felőled,
odafordul, ahol te vagy, rád mutat, ezzel »megöl«. Akit mozgás közben lát, azt
is »megöli«. Tehát: ha az ÕR rád néz, ne mozogj, ha nem néz rád, akkor
pedig ne üss zajt!”
ŐR-játék
Lezajlik az ÕR-JÁTÉK ebben a
formában.
IV. Reflektív szakasz
Az igazság
pillanata
“Képzeljétek el, hogy az a
Parancsnok, aki most éppen őrségben van, nem ölhet, mert Kreón megtiltotta
neki. Csupán rácsaphat a Polüneikészt eltemető emberre – akárki is az –,
elfoghatja, bekísérheti, de nem ölheti meg! Azt nem tudhatja, hogy hányan
vannak a »merénylők«. Ismerjük a lelkiállapotát. Mit tesz és mit mond, amikor
meglátja Antigonét, aki éppen beszórja porral a fivérét, és áldozati virágokat
dob rá?”
Hangsúlyozzuk a gyerekeknek, hogy átírhatják a
darabot, ha szükségesnek vélik, de bármilyen változtatást is tesznek a
Szophoklész-drámán, gondolják végig a következményeit!
Lehetőségek: Vagy elfogja az Őr
Antigonét, vagy futni hagyja. Tettének mindenképpen súlyos következményei
vannak:
Jelenetek
és naplóírás
·
Ha futni hagyja
az ÕR Antigonét, akkor a következőket kérjük a gyerekektől:
Négy csoportban improvizáljunk jeleneteket rövid
felkészüléssel, és írjunk napló-részleteket!
1.
Játsszuk el, milyen rémálmai vannak az Őrnek ezek után!
2.
Mit mond Kreónnak, AKI MÁR MINDENT TUD?
3.
Hogyan magyarázza el a cellatársának Kreón börtönében, hogy miért
engedte futni Antigonét?
4.
Mit ír a naplójába aznap?
·
Ha nem engedi
futni Antigonét, akkor “az Őrnek Kreón bukása után, néhány héttel később
válaszolnia kell az ÖTSZÁZAK TANÁCSA által feltett vádló kérdésekre, mely
kérdésekkel arról akar megbizonyosodni a TANÁCS, hogy az ÕR is bűnös
Antigoné, Haimón (Kreón fia, Antigoné szerelme) és Eurüdiké (Kreón felesége)
halálában. Ha ez bebizonyosodik, természetesen teljes vagyonelkobzással és
halállal kell bűnhődnie.”
Fórum-színház
Az ÖTSZÁZAK TANÁCSÁNAK vezetője, aki
kérdez, itt a tanár lehet. A gyerekek legyenek védő, készítsék fel a
védekezésre a „ bűnös” Őrt!
Játszhatjuk azt a változatot is, hogy a tanár ül az
ÕR szerepében „ forró
székben”, a gyerekek az ÖTSZÁZAK TANÁCSA szerepét játszhatják ebben az esetben,
és “kellemetlen” kérdéseket tehetnek fel az Őrnek.